Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Adót emelne az MSZP korábbi elnöke

Az áfa-kulcs növelése mellett érvelt egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. Kovács László szerint az élőmunka és a teljesítmény megadóztatása helyett igazságosabb a fogyasztás terheit növelni.

Az MSZP volt elnöke úgy vélte: a szegény társadalmi rétegek védelme érdekében az alapvető élelmiszereknél alacsonyabb áfa-kulcsokat lehetne alkalmazni. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen csökkentett áfa-kulcs van érvényben, pedig az Európai Unió kettőre ad lehetőséget.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára azt mondta: a tárca kidolgozott egy tervezetet az adórendszer környezetbarátabbá tételére.

Dióssy László hozzátette: az intézkedésekkel már az első évben 106 milliárd forint költségvetési többletbevétel érhető el, amit évente 23 milliárd forinttal lehetne növelni. Hangsúlyozta: ezt a pénzt az élőmunka-terhek csökkentésére, a tömegközlekedés vagy energiahatékonysági projektek támogatására lehetne fordítani.

A Levegő Munkacsoport vaskos tanulmányban foglalta össze a témával kapcsolatos álláspontját, eszerint áfa-emeléssel, úthasználati díjjal, a környezetszennyezés fokozott adóztatásával lehetne "zöldebbé" tenni az adórendszert.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×