Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elhunyt Antal Imre

Életének 73. évében elhunyt Antal Imre színész, humorista, zongoraművész. Antal Imrét az utóbbi években egyre gyakrabban kezelték kórházban; halálát rák okozta.

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen. Pedagógus szülei orvosnak szánták, de amikor unokatestvére zongoratanárnője meghallotta, hogy milyen tehetséges, más irányt vett az élete. 1947-ben a szegedi konzervatórium igazgatója, Kollár Pál felvette az intézménybe, ahol 1951-ben végzett. A család ezután felköltözött Budapestre, hogy fiú a Nagymező utcai Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában tanulhasson.

A szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, majd Országos Filharmónia szólistája lett.

Zeneművészként a világ különböző színpadain zenélt, és a szakma számos díjjal is jutalmazta, például kétszer kapott VIT-díjat, a bolzanói a Busoni-versenyen második lett, 1966-ban a Liszt-versenyen első, 1984-ben Erkel-díjat kapott. Szabadidejében a Fiatal Művészek Klubjában szórakozatta a többi vendéget, itt felfigyelt rá Békés József író, a televízió szerkesztője.

Antal Imre először 1965-ben állt kamerák elé a Könnyű-e együtt élni veledben, melyben házaspárok versenyeztek, majd a sikerre való tekintettel a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági műsorban, és a Köszöntőben is kipróbálhatta magát. Bár a televízióval párhuzamosan továbbra is zenélt, hamarosan derékba tört muzsikusi karrierje, ugyanis 1970-ben jobb kezének ujjai egyre többször görcsöltek be.

A televízióban többek között együtt vezette a szilveszteri adásokat Vitray Tamással, majd 1980-ban adásba került a Szeszélyes évszakok, amelyben Antal Imre partnere Kudlik Júlia volt.

A műsorok mellett Antal Imre számtalan filmben és tévéjátékban is szerepelt. 1968-ban, a Bors című sorozatban például ő alakította Dániel Edét, de a Szevasz, Vera!, a Hamis Izabella, a Szemüvegesek, a Kojak Budapesten, a Circus maximus, az Ördög vigye című filmekben is feltűnt a vásznon.

A kilencvenes években két könyve is megjelent, az 1991-es Pami tulajdonképpen egy életrajzi kötet, 2005-ben pedig az Özönvicc! került a könyvesboltokba.

A művésznél néhány éve diagnosztizáltak végbélrákot.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×