Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szent-Iványi: Az igazi erőpróba év végén lesz

Az SZDSZ ügyvivője szerint a költségvetési- és az adótörvény parlamenti elutasítása esetén ki kell írni az előrehozott választást. Szent-Iványi István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kisebbségi kormányzás egy ideig működőképes lehet, de a legfontosabb törvényjavaslatok elutasításával veszélybe kerülhet az ország működőképessége.

Számos nyugat- és közép-európai példa van arra, hogy a kisebbségi kormányzás sikeresen működhet - mutatott rá az InfoRádióban Szent-Iványi István. Ez a kormányzási forma Magyarországon is működőképes lehet, bár a folyamatos egyeztetések miatt nehézkesebb, mint többségi parlamenti támogatással irányítani az országot.

A szabad demokrata politikus hangsúlyozta: a koalíciós kormányzás idején is voltak gondok a két párt közötti egyeztetéseken, májustól pedig minden beadványról külön kell egyeztetnie az MSZP-nek az SZDSZ-szel.

Mindennek az adótörvények és a költségvetés lehet az erőpróbája, amelyekről novemberben és decemberben szavaz a Ház. Ezek elfogadása nélkül ugyanis a politikus szerint technikailag ugyan lehet kormányozni, valójában azonban felelőtlenség lenne, amely megbénítaná az országot.

Szent-Iványi István megismételte: pártja csak olyan törvényjavaslatokat támogat, amelyek összeegyeztethetőek a programjával. Szavai szerint a szocialisták tervezett egészségügyi törvénye nem ilyen, így azt képviselőik várhatóan nem szavazzák meg.

Elnökválasztási vita

A politikus arról is beszélt: soha nem derülhet már ki, hogy az SZDSZ tavalyi elnökválasztása során történt szabálytalanságok érdemben befolyásolták-e annak eredményét.

Hangsúlyozta: egy demokráciában ilyen helyzetben a választás megismétlésén túl nincs más lehetőség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×