Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vizsgálatok indultak a balesetes kislány ügyében

Három vizsgálat indult az InfoRádió beszámolója nyomán, amelyben elmondtuk, hogy több budapesti kórházból elküldtek egy kilencéves kislányt, aki megsérült egy hétvégi balesetben. A gyermeknek szájsebészre lett volna szüksége, de a az orvosok elküldték őt, és azt sem tudták megmondani, hogy hol kaphat ellátást.

Egyelőre senki sem tartja magát felelősnek azért, hogy egy kilencéves kislány öt napig nem kapott megfelelő orvosi ellátást Budapesten. Boksay Kata a húsvéti hosszú hétvége első napján esett el kerékpárjával Keszthelyen. Megsérült a szájürege és a fogai kifordultak a helyükről.

Több fővárosi kórházból elküldték, arra hivatkozva, hogy a gyerekek ügyeleti ellátása nem az ő feladatuk, és nincsenek rá felkészülve. A kislány végül az István Kórházban kapott sürgősségi ellátást, később pedig a Madarász utcai kórházban műtötték meg. A többi intézmény azzal mentegetőzik, hogy az egészségügyi reform káoszba döntötte az amúgy is csak papíron működő ügyeleti rendszert.

Az esetről először az InfoRádió számolt be. Interjúink nyomán három vizsgálat is indul. Az egyiket az ÁNTSZ végzi el. A hatóság Közép-Magyarországi Regionális Intézetének munkatársa, Kálnoki Gyöngyössy István szerint ugyanis elfogadhatatlan, ami a beteggel történt.

A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága is tárgyalni fogja a kislány ügyét. Erre a testület elnöke, Harsányi László tett ígéretet az InfoRádióban. Szerinte az ÁNTSZ felel az ügyeleti rend kialakításáért, így a hiányosságokért is a hatóság hibáztatható.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet is vizsgálatot indít - közölte a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a szervezet elnöke. Kovácsy Zsombor szerint "nem normális dolog", hogy a kislány ellátás nélkül maradt.

Megkerestük az Egészségügyi Minisztériumot is. A szaktárca sajtósztálya az ÁNTSZ-hez irányította stábunkat, a hatóság pedig, amint olvasták, összehívja az ügy szereplőit egy megbeszélésre.

A történetet folytatjuk Fórum című műsorunkban ma este nyolc órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×