Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Láthatatlan tanácsokra fizetett ki a BKV 134 milliót

Súlyos, bűncselekmény elkövetésének gyanújára is okot adó visszásságokat tárt fel a BKV belső ellenőrzési osztálya az AAM-mel kötött tanácsadói szerződések tételes vizsgálatakor - tudta meg az Index. 2007-ben a közlekedési cég 134 millió forintot fizetett ki a cégnek szakértői anyagokra, de a szerződések hiányosságai miatt teljesítésüket nem tudták sem igazolni, sem számon kérni.

A BKV legalább 134 millió forintot fizetett ki úgy, hogy a szolgáltatás teljesítését a közlekedési cég belső ellenőrzési osztálya sem tudta igazolni. Legalábbis ez olvasható ki a BKV felügyelő bizottságának csütörtöki ülésére készült vizsgálati anyagból, amely az Index birtokába került.

A vizsgálatot a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján a BKV felügyelőbizottsága február 29-én rendelte el.

A vizsgálati anyagokból kiderül, hogy nyolc szerződést kötött a BKV az AAM-mel, szemben azzal, amit Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató a Fővárosi Közgyűlésben állított.
A 8-ból hat szerződést közbeszerzési eljárás nélkül kötöttek meg 2007. januártól-novemberig. Ezek nettó értéke 164 millió forint, amiből a közlekedési cég a vizsgált időszakban (2007. január 1. - 2008. március 3.) 134 millió forintot fizetett ki, de "2008. évre várható még nettó" 29,7 millió forint kifizetése.
Továbbá két, 2007. decemberében aláírt, jelenleg is érvényes tanácsadói keretszerződés szerint a cég kiemelt projektjeinek "általános szakértői" támogatásáért havi bontásban évente 125 millió forintot, a "4-es metró beruházási projekttel összefüggő szakértői támogatásért" évente 325 millió forintot fizethet még ki a BKV. Így 2008 januárjában részteljesítésként a BKV már számlát írt alá tízmillió forintról.

Állítólag létezik egy 5 ezer oldalas dokumentumcsomag, de az még az ellenőrök számára sem nyilvános, aki látta, botrányról beszél. 2007 decemberében a menedzsment úgy döntött: a következő öt évben 2,5 milliárd forintot költ az AAM tanácsaira.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×