Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Nincs minden rendben" az MTV szerződései körül

A Magyar Televízió (MTV) egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek négyötödében "van valamilyen szabálytalanság" - közölte a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja. A kuratóriumi elnök annyit mondott: "nincs minden rendben" a szerződésekkel - az MTV szerint viszont minden rendben van.

Négy olyan szerződést is talált a felügyelő bizottság, amely annak ellenére nem került az elnökség elé, hogy a médiatörvény szerint a 300 millió forintnál nagyobb értékű megállapodásokat a testületnek jóvá kell hagynia - mondta a Fidesz által a testületbe delegált Szabó László, "tarthatatlannak" nevezve a helyzetet.

Közlése szerint az RTL Klubtól vásárolt filmcsomag mellett a Csináljuk a fesztivált, Az örökös és A társulat című produkcióknál merült fel az utóbbi probléma.

Elmondta, hogy a testületi tagok egyhangúlag kérték a köztévé felügyelő bizottságát, hogy részletesen foglalkozzon a témával. Vizsgálni fogják saját szerződés-jóváhagyási gyakorlatukat is.

Szabó László hozzátette, ha bebizonyosodnak az ülésen elhangzottak, javasolni fogja, hogy a kuratóriumi elnökség "vizsgálja meg a felelősségre vonás különböző fokozatait", a fegyelmi eljárástól akár a büntetőjogi lépésekig.

Czeglédi László kuratóriumi elnök szerint "sincs minden rendben" a szerződések körül, részleteket azonban nem kívánt közölni; mint mondta, kérték az MTV menedzsmentet, hogy foglalja össze, milyen teendőket lát maga előtt az ügyben, s reméli, két hét múlva tartandó ülésükön már ezzel az anyaggal foglalkozhatnak.

A kuratóriumi elnök beszélt arról is: a közalapítvány szerződéseit akár a jövő héten nyilvánosságra hozhatják, ehhez csupán az internetes oldaluk frissítésével kapcsolatos kérdések rendezésére van szükség,

Az MTV sajtóirodája a hírre reagálva azt közölte: a megfogalmazott kritikával a Magyar Televízió nem ért egyet, a szerződéskötések megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×