Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az idén 96 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba

A 2008/2009-es tanévre 96.302 diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe - jelentette be Hiller István szakminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz képviselője reagálásában azt írta: ebben az évtizedben ilyen kevesen még nem jelentkeztek a felsőoktatásba.

A miniszter elmondta: a felsőoktatási jelentkezéseknél a 2004 óta tartó csökkenés továbbra is trend, de üteme mérséklődött tavalyhoz képest. Míg 2006 és 2007 között 21 ezerrel, 2007 és 2008 között mintegy 12 ezerrel csökkent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma.

Hiller István közölte: olyan jogszabályt alkotnak, hogy február 15-i jelentkezési határidőnél a jelentkezők számát március 25. és április 5. között teszi közzé ezentúl az oktatási tárca. Az idén ugyanis vita bontakozott ki arról, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra korábban a felvételizők számát.

Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár elmondta: a 96.302 diák közül 5200-an jelentkeztek mesterképzésre.

A májusi érettségikre idén mintegy 125 ezer diák jelentkezett, ebben azonban benne vannak az előrehozott, szintemelő maturát tevő diákok is. Közülük - az előző évek adatai alapján - várhatóan 85.400-an lesznek a sikeresen érettségizők, s ennek a számnak a fele, akik felsőoktatási intézménybe jelentkeztek. A többi jelentkező korábban érettségizett, vagy már diplomát szerzett felvételiző.

Manherz Károly a csökkenés okait elemezve szólt arról, hogy a 2004-ben indított Világ Nyelv programban jelenleg közel 13 ezren tanulnak, s az ötéves képzésben résztvevők idén még nem érettségiznek, s nem is jelentkeztek.

Közel tízezren az érettségizők közül felsőfokú szakképzésre adták be kérelmüket, ami mintegy 13 százalékos növekedés.

Államilag finanszírozott képzésben szeptembertől 56 ezer diák tanulhat majd. Mesterképzésre 3500 államilag finanszírozott helyet különítettek el, és 12 500 a felsőfokú szakképzésben tanulók száma.

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: a hétfőn nyilvánosságra került adatok alapján látható, hogy ebben az évtizedben ilyen kevesen még nem jelentkeztek a felsőoktatásba.

Mint írta: a tandíj 2006-os bevezetése óta több mint 30 ezer potenciális tehetséget riasztottak el a továbbtanulástól, s idén elérték azt, hogy 100 ezer alá csökkenjen a jövőjüket diplomával elképzelő fiatalok száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×