Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elriasztja a betörőket az intelligens lakás

Akár külföldről hazafelé tartva is be lehet állítani a lakás hőmérsékletét, a világítás be- és kikapcsolását, sőt, még kutyaugatást is lehet időzíteni egy intelligens otthonban. Tárnok Tamás fejlesztőmérnök az InfoRádiónak azt mondta: az integrált rendszer költsége 15 ezer forinttól 5-10 millió forintig terjedhet.

Az elektromos működtetésű berendezéseket - a világítást, az árnyékolást, a biztonsági eszközöket, valamint a fűtést, hűtést - fogja össze az intelligens otthon rendszer, így minden egy közös kezelőfelületről működtethető - mondta az InfoRádiónak Tárnok Tamás fejlesztőmérnök.

Az egyes funkciók egymással összhangban, automatikusan is képesek működni. Ilyen például, amikor a riasztó élesítésekor lekapcsol a világítás, vagy, ha a lámpák azt a látszatot keltve kapcsolnak ki és be, mintha a lakók otthon lennének - tette hozzá a szakértő.

A rendszer kutyaugatást is tud utánozni, ám ennek az elektromos kutyának nem kell enni adni, csak bedugni a konnektorba - mondta Tárnok Tamás.

Az otthon fűtését, vagyis, hogy milyen hőmérséklet várja a lakókat, akár külföldről, egy mobiltelefon, vagy az internet segítségével is be lehet állítani - fűzte hozzá a fejlesztőmérnök.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×