eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Kósa leírta a szocialistákat: "Kiugrottak a tizedikről Gyurcsánnyal"

A Fidesz alelnöke szerint az Albert-házaspár több-biztosítós egészségügyi rendszerrel összefüggő kérdéséről még idén ősszel népszavazás várható. Kósa Lajos az InfoRádiónak azt mondta: a mostani referendum eredménye nem sok jóval biztatja a kormányt.

A következő időszak nagy menete az Albert-házaspár kérdéséről szól majd, amely a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetésének megakadályozását célozza - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádióban.

Nem a Fidesz, hanem egy civil házaspár mondta azt, hogy az üzleti alapú egészségi reform nem jó Magyarország számára - jelentette ki a politikus.

Kósa Lajos elmondta: ebben a kérdésben több szervezet kezdett aláírásgyűjtést, és már össze is gyűlt a szükséges mennyiség.

Idő kérdése csak, hogy benyújtsák. Õsszel valamikor népszavazás lesz erről a kérdésről is. Ez az eredmény sok jóval nem bíztatja a kormánypártokat - vélekedett Debrecen polgármestere.

Gyurcsány Ferenc a szocialistákkal együtt kiugrott a tizedikről. Minden emeletnél azt mondta, hogy eddig még jó. Most konkrétan bebizonyosodott, hogy nem jó - jelentette ki Kósa Lajos.

Az a kérdés, hogy a szocialisták mit reagálnak erre. Most nem a Fidesznél van a labda - tette hozzá.

Ilyen választási eredmény után nehezen biztathatják magukat azzal, hogy de a választók többsége őket támogatta, és milyen jó az egészségügyi és a felsőoktatási reform - mondta a Fidesz alelnöke.

Ha a szocialisták nem váltanak, nyugodtan elkezdhetnek azon gondolkozni, hogy milyen volt, amikor 1990-ben harmincegynéhányan voltak a parlamentben - mondta Kósa Lajos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×