eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Tényleg nem lesz gázáremelés

Nem változik április elsejétől a lakossági gáz ára - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.

Ábrahám Gergely azután beszélt erről, hogy a Népszabadság azt írta: az új gázárakat annak érvénybe lépése előtt egy hónappal kell kihirdetni a közlönyben, vagyis legkésőbb március elsejéig, azaz a népszavazás előtt kellene bejelenteni.

A szóvivő emlékeztetett: a Magyar Energia Hivatal minden negyedévben javaslatot tesz a gáz árának változtatására a világpiaci trendekhez igazodva.

Ábrahám Gergely hangsúlyozta: a hivatal most 13 százalékos emelést javasolt, a közigazgatási egyeztetésen azonban nem támogatták az elképzelést.

Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Magyarországot megállítja egy betonfal

Magyarországot megállítja egy betonfal

Az elmúlt évtizedben Magyarországon jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, azonban a demográfiai változások egyre nagyobb kihívásokat jelentenek a munkaerőpiac számára a jegybank friss elemzése szerint. A népességcsökkenés és a társadalom idősödése miatt a munkaerő-tartalékok szűkülnek, ami a foglalkoztatási növekedés korlátait jelzi. A következő években már nagyon nehéz lesz növelni a foglalkoztatást, miután a népességfogyás meg fogja haladni az előző másfél évtized átlagát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×