eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

MSZP: A költségtérítésesek rosszul járnak, ha nem lesz tandíj

Tatai Tóth András szocialista oktatáspolitikus szerint, ha eredményes lesz a népszavazás a tandíj eltörlése kérdésében, akkor a költségtérítéses hallgatók terhei jelentősen megnőnek. A fideszes Szijjártó Péter azonban az InfoRádióban azt mondta: a tandíj bevezetése után a szülők anyagi helyzete dönti majd el, hogy ki tanulhat tovább, és ki nem.

Tatai Tóth András az InfoRádióban kifejtette: jelenleg a költségtérítéses képzésre járok nem kizárólag maguk fizetik a képzésük árát, a kiadásokat egyharmadrészt számukra is az állam állja. Ha azonban nem vezethető be a tandíj, ezen hallgatók kiadása jelentősen, 50 százalékkal emelkedni fog.

A szocialista politikus úgy látja: a felsőoktatás alacsony színvonalú, mégpedig azért, mert az Orbán-kormány 1998-ban eltörölte a tandíjat.

Az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője szerint a tandíj érdekelté teszi a hallgatókat abban, hogy jobban teljesítsenek. Tandíjmentességet és magasabb ösztöndíjat ugyanis a tanulmányi eredmény alapján állapítanak meg.

A Fidesz szóvivője azonban úgy látja: a tandíj bevezetésével a szülők anyagi helyzete dönti el, hogy tanulhatnak-e a fiatalok egyetemen vagy főiskolán, és nem a diákok tehetsége vagy szorgalma.

Szijjártó Péter Tatai Tóth András kijelentéseire reagálva elmondta: a tandíj bevezetésével nem fog javulni az oktatás színvonala.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×