eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Kifakadt a fideszes képviselő: "Le van szarva a magyar társadalom?"

Szokatlanul éles hangon bírálta a kormányt Pósán László fideszes országgyűlési képviselő Debrecenben.

A civilben történészként és egyetemi docensként dolgozó politikusnak már a tájékoztatója címét - "Kormányzati maffiapolitika - avagy le van szarva a magyar társadalom?" - is meg kellett magyaráznia.

Szavai szerint ez nem az ő stílusa, de amikor a kormányról beszél, ilyen szavakat kell használnia, mert ez felel meg Gyurcsány Ferenc stílusának, aki az emlékezetes őszödi beszédében "kurva országról" beszélt.

Pósán László szerint az őszödi beszéd egy folyamat része volt, a hazugság azóta sem állt meg, a kormány pedig antidemokratikusan, maffiamódszereket alkalmazva működik.

Megítélése szerint a pénzek felhasználásáról bűnszövetkezetekben döntenek - mint ahogyan a Zuschlag-ügyben is történt -, az ország pedig olyan állapotban van, mint amilyenben az 1960-as, 1970-es évek maffia által uralt Olaszországa volt.

Mindezt tegnap betetőzte Karsai József szocialista képviselő nyilatkozata, aki azt kérte, hogy csak a családját hagyják békén - mondta a fideszes politikus.

Kijutott a képviselői bírálatból a rendőrségnek is, amely - Pósán László szavai szerint - a kormány magánhadseregeként működik, provokatívan lép fel, nem a közrend- és a közbiztonság érdekében dolgozik, miközben "a bűnöket elkövető főrendőröket kitüntetik".

A kormány fél, egyre jobban belesüllyed a maga ásta gödörbe - mondta Pósán László, aki szerint "a magyar kormánynak felesleges nyűg a magyar társadalom".

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×