Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A rektorok megtartanák a tandíjat

A Magyar Rektori Konferencia javaslata szerint 2010-től megszűnne a költségtérítéses képzés a felsőoktatási intézményekben, tandíjat pedig a teljesítményük alapján fizetnének a diákok.

Molnár Károly az InfoRádióban elmondta: a legjobb tanulóknak nem kerülne pénzbe az oktatás, a legrosszabbak pedig maximum annyit fizetnének, mint most a költségtérítéses képzésre járók.

Hozzátette: a sorrendet az első év után állapítanák meg a diákok között, majd a teljesítményt minden évben újraértékelnék, így a tanulók évente változó eredményük alapján fizetnének.

Molnár Károly hangsúlyozta: a Magyar Rektori Konferencia konkrét javaslatát április végére dolgozza ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×