Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Visszatérhetnek a nyírfajdok Magyarországra

A száz éve kipusztult nyírfajdok visszahonosításával próbálkoznak Magyarországon. A Nyírségben jelenleg 82 példány él belőlük. A hajdúhadházi erdészet igazgatója az InfoRádiónak elmondta: még a törzsállomány szaporításán dolgoznak, és keresik a kibocsátáshoz alkalmas területeket. Várhatóan 2011-ben kezdik meg a nyírfajdok visszatelepítését.

A Nyírség vadvízvilág volt száz évvel ezelőtt, de a vizek lecsapolásával megfogyatkozott a nyírfajdok élethelye is, ez a madár ugyanis rendkívül nehezen viseli, ha megzavarják - mondta el az InfoRádiónak Dufla Ferenc.

A hajdúhadházi erdészet igazgatója hozzátette: csak megfelelő létszámú populációt érdemes visszahonosítani. Figyelni kell arra is, a lehető legtermészetesebb állapotokat biztosítsák a madaraknak - vagyis kevés legyen a ragadozó és az ember is a kiválasztott helyen.

Visszatelepítésről egyébként még nincs szó, egyelőre a 82 madárból álló törzsállományt próbálják meg szaporítani. A visszatelepítés helye ugyanaz lesz, ahol utoljára éltek nyírfajdok - vagyis a Nyírség lesz

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×