Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Továbbra sincs megoldás a parkolási mizériára

Annak ellenére, hogy hosszú évek óta fizetni kell a parkolásért a belvárosban, még sincs parkolóhely. Molnár László közlekedési mérnök, a Főmterv Zrt. igazgatója szerint ennek oka egyszerű: a lakossági engedélyek száma meghaladja a kerületi parkolóhelyek számát, a mélygarázsokat pedig az intézmények foglalják el. A helyzet még több mélygarázs építésével sem javul jelentősen.

Hosszú ideje készült utoljára fővárosi parkolási koncepció, amelynek alapgondolata az volt, hogy az autósok tartósan ne a közterületeken, hanem inkább garázsokban parkoljanak. Így az autókat védett helyen lehetett volna hagyni, míg az utcák felszabadulhattak - mondta az InfoRádiónak a Főmterv Zrt. igazgatója.

A probléma jelenleg az, hogy kevesebb parkolóhely van a kerületekben, mint ahány parkolási engedélyt kiadnak.

Az V. kerületben például most 14 ezer a regisztrált autók száma, és 8 ezer engedélyt adtak ki; körülbelül ugyanennyi a közterületi, fizető férőhelyek száma. Ezek nagy részét nappal is az ott lakók autói foglalják el - közölte Molnár László.

A közlekedési mérnök hozzátette: a kerület garázsaiban körülbelül 5 ezer férőhely van, ezek nagy részét azonban tartós bérletbe vettek, vagy olyan intézményekhez, szállodákhoz tartoznak, amelyek használják is azokat.

Hiába tervezik újabb mélygarázsok építését, azok nem lesznek képesek teljes mértékben kielégíteni az igényeket - mondta a Főmterv Zrt. igazgatója.

Molnár László szerint jelenleg még - több ok miatt is - nem lehet úgy megoldani a parkolási kérdést, hogy egyes utcákat sétálóutcává alakítanak.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×