Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lassan lesz egy találmányból termék

AZ ELTE kutatóinak még mindig nehezen megy a kutatási eredmények átfordítása hasznosítható termékké, tehát a szabadalmaztatás és a licenc megfogalmazása - mondta az InfoRádióban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektora.

Hudecz Ferenc hozzátette: folyamatosan kérik a kormányt, hogy akár pályázati úton biztosítson forrást az úgynevezett tudástranszferre, de érdemi választ nem kaptak.

A hagyományosan alapkutatásokkal foglalkozó egyetem jelenlegi "eladható termékei"között van például a transzgenikus állatokra vonatkozó kutatás. A transzgenikus élőlények képesek más sejtből vagy szervezetből származó genetikai állományt stabil formában átörökíteni a következő nemzedékre. A kutatás célja pedig az, hogy ezek segítségével nagy mennyiségben lehessen előállítani bizonyos ellenanyagokat.

Emellett úgynevezett bioinformatikai kutatásokat is végeznek az egyetemen, amelynek során fehérjék egymásra hatását vizsgálják, hogy azok segítségével fejlesszenek ki új gyógyszereket.

Az egyetem létrehozott egy központot azzal a céllal, hogy segítse a kutatók munkáját a találmány megszületésétől a szabadalmaztatásig, ez ugyanis egyelőre nem nagyon megy a magyarországi kutatóknak.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×