Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fazekas Sándor lett az OIT elnökhelyettese

Fazekas Sándort, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökét választotta elnökhelyettessé a távozó Varga Zoltán helyett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - jelentette be Lomnici Zoltán, az OIT elnöke.

Az új elnökhelyettes megválasztására azért volt szükség, mert tavaly decemberben Varga Zoltán lemondott OIT tagságáról. Az egykori elnökhelyettes ítélte első fokon tényleges életfogytiglanra Kaiser Edét, akiről aztán kiderült: nem volt jelen a móri mészárlásnál.

Lomnici Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az OIT ülésén nem esett szó sem a tárgyalótermek és a bírák biztonságáról, sem Cserni Jánosnak, a Fővárosi Bíróság bírájának ügyéről. Mint ismert, Cserni János a 2006-os őszi zavargások ügyében tanúskodó rendőrökről azt állította, hogy néhányuk hazudott a bíróságon.

Lomnici Zoltán beszámolt arról is, hogy az OIT 5 tagú bizottsága átnézte a 2007 májusában felkért intézmények által készített tanulmányokat. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Pécsi Tudományegyetem azt vizsgálta, hogy az 1997-es bírósági reformtörvények hogyan valósultak meg az azóta eltelt 10 évben, és több javaslatot is megfogalmaztak.

A javaslatok között szerepel többek között az, hogy a javítani kell a számonkérhetőséget a bírósági szervezeten belül, újra kell gondolni az OIT összetételét és belső arányait, valamint az is, hogy a bíróságok igazgatása az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozzon.

Ezek nagy részével az öttagú bizottság is egyetértett, a Tanács márciusi ülésén vitatja meg a javaslatokat. Lomnici Zoltán elmondta: mivel ezek kétharmados törvények, a jelenlegi politikai környezetben kevés esélyt lát arra, hogy a javaslatokból törvénymódosítások legyenek.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×