Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kóka: Az SZDSZ háromszor mond nemet

Az SZDSZ március 9-én háromszor fog nemet mondani a reformok leállítására, az ingyenesség hamis illúziójára és a szocializmusra - mondta Kóka János, a párt elnöke, amikor szombaton megnyitotta a szabad demokraták népszavazási kampányát az egyik fővárosi kiállítóteremben.

A politikus azzal érvelt, hogy a hazugságok konzerválása megfizethetetlenül drága, mélyen igazságtalan és gátja a fejlődésnek. Hozzátette, hogy ma sem igazán tudunk megszabadulni a hazugságtól, emlékeztetett rá, hogy azokon a területeken, ahonnan az állam kivonult, eltűnt a hazugság.

Az SZDSZ elnöke szerint viszont máig megmaradtak olyan szektorok, ahonnan az állam nem vonult ki eléggé. Ezek között említette az egészségügyet, a szociálpolitikát és a felsőoktatást. Hozzátette, hogy pedig csak az egészségügyi rendszer fenntartása évente 1.500 milliárd forintba kerül.

A felsőoktatásról kiemelte, hogy míg Európában egy diplomás átlagosan 60-70, az Egyesült Államokban pedig 80-90 százalékkal keres többet, mint nem diplomás társa, addig Magyarországon 150 százalék a különbség.

"A tandíj a lehető legjobb befektetés" - tette hozzá Kóka János, mert számítása szerint minden, a tandíjra befizetett, kamatokkal növelt forint 67-szeresen térül vissza.

Az egészségügy kapcsán megemlítette, hogy sokkal többről van szó, mint a kórházi napidíjról és a vizitdíjról, de eközben Magyarországon 300 forintokról vitáznak. Hozzátette, ha azt hazudjuk, hogy az egészségügy ingyenes, a világ elrobog mellettünk.

Az SZDSZ elnöke szerint a Kádár-rendszer sokféle hazugsága közül az általános választójog volt a legcinikusabb. Mint mondta: ma már számít a szavazatunk, ezért felszólította a hallgatóságát, hogy március 9-én menjenek el és mondjanak nemet a szocializmusra.

Kóka János szerint hiába hazudja magát konzervatív pártnak a Fidesz, amit akar, az a szocializmus maga.

A pártelnök után felszólaló Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter arról beszélt: ha 1989-ben a demokratikus ellenzék tagjai kimondták, hogy Kádárnak mennie kell, akkor ma azt kell kimondani, hogy a kádárizmusnak mennie kell.

Kuncze Gábor volt pártelnök szerint a referendum arról a hatalomról szól, amely képtelen tudomásul venni a demokratikus választások végeredményét. A politikus úgy fogalmazott: szembe kell menni a népszavazás kezdeményezőivel, mert nem lehet hagyni, hogy az ország felelőtlen hatalommániások miatt elveszítse az esélyét.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter abszurd időszaknak nevezte a szocializmust, amely az egészségügyben ingyenességet és térítésmentességet ígért.

Demszky Gábor főpolgármester azt mondta: elképed a Fidesz antikapitalista megnyilvánulásaitól. A városvezető szerint a nagyobbik ellenzéki párt sajátos kapcsolatot ápol a Magyar Gárdával, hiszen a Fidesz "kokettál" a Jobbikkal.

Budapest legnagyobb szégyenének nevezte, hogy, amikor az ő indítványára csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés nemkívánatosnak nyilvánította a Magyar Gárdát, ezt a Fidesz nem szavazta meg.

Az esemény előtt és alatt körülbelül egytucatnyian gyűltek össze a Király utcai kiállítóterem bejáratával szemben. A tüntetők szidalmazták az érkező SZDSZ-es politikusokat, egy idősebb hölgy a kiállítóterembe is bement, kezében egy "Ágnes, ez nem reform, hanem népirtás, gyilkosoknak börtönben a helye" feliratú orvosi köpennyel, a nőt Eörsi Mátyás volt frakcióvezető kísérte ki az épületből. Horváth Ágnes beszédét is bekiabálással zavarta meg valaki.

Az esemény elején és végén bemutatták az SZDSZ népszavazási kampányra készült rövidfilmjeit is. A két film amellett kampányol, hogy a választók mindhárom kérdésben szavazzanak nemmel a március 9-i referendumon.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálásában azt írta: a kormánykoalíció olyan rossz állapotban van, hogy az SZDSZ már a saját koalíciós társával riogatja az országot.

A magyar emberek március 9-én világosan értésre fogják adni, hogy ők milyen országot szeretnének.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×