eur:
401.73
usd:
364.37
bux:
73353.06
2024. október 4. péntek Ferenc

Olcsóbb az oltás, mint a gyógyítás, mégsem fizeti az OEP

Meg kell találni a módját annak, hogy a 13-18 év közötti lányokat széles körben be lehessen oltani a méhnyakrákot okozó humánpapilloma-vírus ellen - erre a véleményre jutott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakmai csoportja. Ennek nem csak népegészségügyi haszna lenne. A megelőzés a szakemberek szerint olcsóbb, mint a méhnyakrák kezelése.

Népegészségügyi és költséghatékonysági szempontból is egyaránt előnyös lenne, ha a nemi életük előtt álló lányokat beoltanák a humánpapilloma-vírus ellen - állapította meg az OEP szakmai csoportja.

A méhnyakrák kialakulásáért 99 százalékban a humánpapilloma-vírus felel. Akik még nem éltek szexuális életet, azoknak a szervezetében még nincs jelen a vírus, így esetükben hatékony megelőzést jelent a vakcina.

Két önkormányzatnak megéri

Magyarországon két önkormányzat, a százhalombattai és a budapesti, V. kerületi önkormányzat már beépítette a költségvetésétbe, hogy az említett korosztályt beoltatja. Egy oltás nagyjából 90 ezer forintba kerül.

Azt pedig az egészségbiztosító szakemberei is kiszámították: olcsóbb lenne minden érintett fiatalt beoltatni, mint a kialakult betegséget kezelni. De hogy pontosan milyen forrásból finanszírozható ez, arra egyelőre nem tudták megadni a választ.

A gyógyszerkassza erre nem alkalmas - mondta el az InfoRádióban Molnár Barbara, az OEP szóvivője. Abból ugyanis legfeljebb 90 százalékos kedvezményt adhatnak, ám a védőoltás a szülőknek így is majd 10 ezer forintjába kerülne, amit sok szülő nem tudnak felvállalni.
Az oltásra - amelyet szerinte a hepatitis elleni védőoltással együtt, a nyolcadikosoknak adhatnának be -, más, költségvetési forrásból kell keretet biztosítani. A labda tehát a minisztériumnál van, de idén már valószínűleg nem találnak módot erre - tette hozzá.

Az általános iskolák egy évfolyamára az egész országban összesen nagyjából 50 ezer lány jár. Így az első évi oltás után - amikor több évfolyamnak kell egyszerre biztosítani a vakcinát -, évente nagyjából 4,5 milliárd forintot emésztene fel a program.

Bárkinek hasznos lehet

Újabban az orvosok már nem csak a szexuális életük előtt álló lányoknak ajánlják a vakcinát. A méhnyakrák ugyanis az újrafertőződések által alakul ki, így azoknak a nőknek is hasznos lehet, akiknek a szervezetében korábban már jelen volt, de kiürült onnan. A már megkapott fertőzés ugyanis az esetek 80 százalékában egy éven belül eltűnik.

Többen cáfolják azt az általános vélekedést is, hogy a férfiak kizárólag hordozói a vírusnak, rájuk semmilyen veszélyt nem jelent. A védőoltás számukra is hasznos lehet, igaz, a humánpapilloma-vírus náluk ritkábban és kevésbé súlyos betegségeket vált ki.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×