Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az MDF szerint erősen gyanús a Fradi-pályázat

Azonnali vizsgálatot követel az FTC Üllői úti ingatlanának értékesítése ügyében az MDF. A párt közleménye szerint az ellentmondásos állítások alapján erős a gyanú arra, hogy ingatlanspekulációs és politikai érdekek húzódnak meg a szakmailag megalapozatlan döntés mögött.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerdán jelentette be, hogy érvényes, de eredménytelen volt a 6+2 hektáros terület és az azon lévő épület-együttes eladására kiírt ötödik tender.

Az MDF szerint az indoklásban olyan feltételek hiányára hivatkoztak, amely nélkül már eleve érvénytelen lett volna a pályázat. Az ellenzéki párt most azt követeli, hogy Veres János pénzügyminiszter, mint a részvényesi jogok gyakorlója írásban szólítsa fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Ellenőrzési Bizottságát az ellentmondás okok feltárására.

Az egyetlen pályázó, Kevin McCabe, az Esplanade Real Estate egyik vezetője, aki egyben a Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa, korábban azt mondta: sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandóak lennének befektetni a ferencvárosi futballklubba.

A Ferencvárosi Torna Club elnöke pénteken az InfoRádiónak azt mondta: gyökeres fordulat állt be a szerdai, igen kedvezőtlen döntéshez képest.

Rieb György azután beszélt erről, hogy Tátrai Miklóssal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatójával közös közleményt adtak ki. Ebben az áll, hogy egyik félnek sem róható fel az Üllői úti ingatlanra kiírt ötödik tender eredménytelen lezárása.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×