Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Egyszer már átrázott minket, nem tudhatjuk hova ment"

Megszökött a csíkszeredai intézetből a Budapestről hazaszállított kisfiú még csütörtök délután. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője az InfoRádiónak elmondta: fociedzésre vitték a gyereket, ahonnan a kisfiú elfutott. A gyerek ellen országos körözés van érvényben.

A tizenkét éves gyereket szerdán adták át a magyar hatóságok a romániai gyermekvédelmi illetékeseknek, miután a román állampolgárságú fiú combon szúrt egy fiatalt a budapesti Blaha Lujza téren.

Elképzelhető, hogy a gyermek a Gyergyóban élő szüleit indult megkeresni, a vasútállomáson ugyanis érdeklődött az oda induló vonatokról - mondta az InfoRádióban Elekes Zoltán. Az intézet vezetője ugyanakkor hozzátette: egyszer már átverte őket a gyermek, így nem biztos, hogy ott köt ki.

A gyermek az intézetben töltött egy napja alatt nemcsak a szüleit hiányolta, hanem arra is panaszkodott, hogy nem bírja a bezártságot. Ezért programokat szerveztek neki: sétáltak vele a városban, csütörtök délután pedig elvitték egy fociedzésre.

Innen lógott meg. Még az edzés kezdete előtt elfutott, és a rá vigyázók nem érték őt utol. A felügyelők a keresésére indultak, és a rendőrséget is értesítették, majd országos körözést is kiadtak ellene.
A rendőrök felkeresték a fiú szüleit is, ők azonban nem látták gyermeküket.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×