Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
326.18
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Lendvai Ildikó: "Azt mondják, hideg kampányra készülünk"

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője köszöni a támogatást, de magánvéleménye szerint most semmi szükség a miniszterelnök melletti szimpátiatüntetésre.

A Gyurcsány Ferenc melletti szimpátiatüntetés ügyében semmilyen hivatalos, vezetőségi döntés nem volt. Én sem biztatnék senkit arra, hogy kormánypárti utcai tüntetéseket tartson most, amikor ennek semmi szükségét nem érezzük - közölte a szocialista frakcióvezető az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ugyan köszönjük és számítunk is a szervezők elkötelezettségére, támogatására, de nem ez a fajta fellépés kell most - tette hozzá Lendvai Ildikó.

A politikus mindazonáltal hozzátette, hogy a támogatás nem egyszerűen jólesik, hanem szükség is van rá.

Azok az emberek, akik értik és akarják azokat a törekvéseket, amelyeken dolgozunk, nagyon sokat segíthetnek. De nem tüntetésekkel, hanem azzal, ha a szomszédjukkal beszélnek, vagy nekünk tanácsot adnak - mondta a frakcióvezető.

A támogatóknak lesz feladata a népszavazási kampányban - jelentette ki Lendvai Ildikó, hozzátéve: a referendum előtti időszakot alkalomnak, lehetőségnek tekintik, amikor megismertethetik az emberekkel a koalíció és a kormány törekvéseit.

Több dologról akarunk beszélni a kampányban, mint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj - mondta a szocialista politikus.

Arra a felvetésre, hogy mindezt nehéz lesz népszavazási nemre "kifuttatni", Lendvai Ildikó azt mondta: vállalni kell, hogy bonyolult dolgokról van szó.

Az az emberek lebecsülése, ha úgy gondoljuk, hogy csak három-, négyszavas tőmondatokban lehet beszélni az emberekhez. Bonyolult dolgokat nem lehet leegyszerűsíteni fekete-fehérre - közölte.

A frakcióvezető utalt arra, hogy pr-os szakemberek szerint "hideg kampányra készülünk".

"Ezt magamnak úgy fordítottam le, és ezt el is vállalom, hogy a józan észre apellálunk olykor bonyolult érvekkel, és nem az indulatokat szítjuk" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

Arra a kérdésre, hogy a szocialisták milyen viselkedést várnak el az általuk megszólított polgároktól, a frakcióvezető közölte: "Ne mondjanak igent!".

Lendvai Ildikó ehhez hozzáfűzte, hogy a kérdéseket szerinte "rosszkor, rosszul, megtévesztő céllal" tették fel a népszavazás kezdeményezői.

Kétféle technikával lehet nem mondani igent: elmenni és beikszelni a nemet, illetve nem venni részt a referendumon - közölte a szocialista politikus az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×