Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Az ügyészek készítik fel a rendőröket a hamis tanúzásra"

Igazuk van a bíráknak, amikor hamis tanúzással vádolják a rendőröket - mondta az InfoRádiónak Posta Imre, a Köztársasági Õrezred elbocsátott pszichológusa. Saját tapasztalataira hivatkozva azt állította: kész forgatókönyvek alapján készítik fel a rendőröket arra, mit valljanak, mivel ha elítélnék őket, a feletteseikre vonatkozó felelősségi kérdések is felmerülnének.

Posta Imre azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az index.hu megtudta: a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint tudható, kik voltak azok a rendőrök, akik ártatlan embereket bántalmaztak 2006 őszén, de nem őket fogták perbe. Korábban a rendőri túlkapások tárgyalását vezető bíró azt mondta: a rendőrök hamisan tanúskodtak.

Kész forgatókönyv van a rendőrségi és ügyészségi összefonódásra - vélekedett saját tapasztalatai alapján a Köztársasági őrezred elbocsátott pszichológusa. Posta Imre szerint azt a kérdést kell feltenni: kinek az érdeke, hogy ne derüljön ki, ha egy rendőr hibát követett el.

Van ugyan belső ellenőrzés, de kellene egy olyan szervezet is, amelyik felülről felügyelné a rendvédelmi szerveket, és pontosan azt a rendőri magatartást lenne hivatott kiszűrni, amelyeket az ügyészség vizsgál - tette hozzá.

A rendőri belső ellenőrzés és az ügyészség munkatársai "elég jól összedolgoznak" - számolt be személyes tapasztalatairól a pszichológus, aki emlékeztetett arra, hogy a valamilyen botrány miatt távozó rendőri vezetők csak "helycserés támadást" hajtanak végre.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×