Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Aggódhat, aki a jövő héten sem kap csekket

Sokan vannak, akik tavaly év végén a kedvezőbb gépjármű-felelősségbiztosítás reményében biztosítót váltottak. Most azonban ugyancsak sokan arra panaszkodnak, hogy miközben az előző szerződésüket már felmondták, a választott biztosítójuktól még nem kaptak sem új szerződést, sem csekket a díj befizetéséhez.

Egyelőre nincs ok az aggodalomra - nyilatkozta az InfoRádiónak az egyik online alkusz cég, a biztositas.hu ügyvezetője. Rácz István elmondta: idén a nagyszámú biztosítóváltás miatt leterheltek a cégek adminisztrátorai.

A csekkeknek azonban legkésőbb a jövő hét végéig meg kell érkezniük, aki addig sem kapja meg, annak érdemes utánajárni, mi az elmaradás oka.

Elmondta azt is: annak ellenére, hogy egy váltás esetén az új biztosítónknak még semmit sem fizettünk, egy most elszenvedett kár esetén már az idei évre választott cég állja a költségeket.

Aki azonban még február elején sem fizetett semmit a biztosítójának, és akkor éri baleset, elképzelhető, hogy a cég visszautasításával kell szembenéznie.

Idén több mint 600 ezer autós vitte át kötelező felelősségbiztosítását egy másik céghez, közülük mintegy negyedmillióan az interneten keresztül váltottak. A nagy számú átigazolás annak köszönhető, hogy a társaságok egyre kedvezőbb ajánlatot tesznek az autósoknak.

Bár a biztosítók évről évre azt állítják, hogy nincs nyereségük a kötelező felelősségbiztosításokon, áraikat mégis folyamatosan csökkenteni tudják.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×