Az úgynevezett paraméterkönyv, azaz a kötelezően nyújtandó szolgáltatások listája rögzíti a BKV éves teljesítményszintjét, amely az elmúlt évtizedben 23 milliárd férőhelykilométer (az egyes járművek befogadóképességének és hasznosan megtett kilométereinek szorzata) körül mozgott - mondta a vagyongazdálkodásért és városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hagyó Miklós közölte: a paraméterkönyvhöz stratégiai értelemben utoljára 1995-ben nyúltak hozzá, most pedig a BKV vezetése elérkezettnek látta az időt, hogy felülvizsgálja azt.
A szocialista politikus hozzátette: jelenleg az előzetesen kidolgozott módosítási szempontrendszer véglegesítése zajlik, a konkrét elképzeléseket februárban kezdi bemutatni a közlekedési vállalat.
Mivel a BKV a bevételeket a jegyárak emelésével már nem nagyon növelheti, ezért muszáj más lehetőséget választani a racionalizálására: vagy újabb adóforintokkal kell támogatni céget, vagy csökkenteni kell a paraméterkönyv számait, úgy, hogy annak ne legyen komoly negatív hatása a fogyasztókra - magyarázta Hagyó Miklós.
A főpolgármester-helyettes hozzáfűzte: elképzelhető, hogy a teljesítményszint nem változik, szakmai szempontból mégis szükséges a BKV jelenlegi struktúrájának felülvizsgálata.
Elkészül!
A budapesti főpolgármester-helyettes szerint a problémák ellenére megépül majd a négyes metró Fővám téri megállója is. Hagyó Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: betartják a határidőket és a pénzügyi keretet.
A 4-es metró a rendszerváltás utáni Magyarország történetének talán legnagyobb és legbonyolultabb beruházása - mondta a vagyongazdálkodásért és városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
Hagyó Miklós hozzátette: a beruházással kapcsolatos szerződések 2006-ban köttettek, akkor is voltak gondok, ám ezeket sikerült megoldani, és nem lesz ez másképp a később felmerülő problémákkal sem.
A főpolgármester-helyettes szerint a nehézségek ellenére megépül majd a 4-es metró, hiszen tíz állomás építése folyik, az öt budai megálló szerkezete már-már kész, és a két fúrópajzs összesen több mint 3.800 métert haladt.
A Fővám téri problémára meg fogjuk találni a megoldást - jelentette ki Hagyó Miklós.
Hanganyag: Mong Attila