Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Az igazság kardját villogtatom" - személyiségzavaros lehetett a móri gyilkos

Valamilyen "felsőbb" parancs hatására cselekedhetett a móri mészárlással gyanúsított N. László - mondta az InfoRádiónak Bilkei Pál pszichológus. A szakember hozzátette: a férfi személyiségzavarban szenvedett. N. László elfogása után nem sokkal cellájában lett öngyilkos.

Személyiségük alapján a bűnözőket három kategóriába lehetne sorolni - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichológus.

Az egyik a csábítható, nagyon gyenge személyiség, aki átgondolatlanul, indulatból, szükségletei kielégítése végett követ el bűncselekményt.

A második a tudatos elkövető, aki végiggondolja a bűntettet, és azt valamilyen cél elérése érdekében hajtja végre - magyarázta Bilkei Pál.

A harmadik kategóriába tartozóknál komoly szerepe van a személyiségzavarnak - tette hozzá a pszichológus, aki szerint a móri mészárlással gyanúsított N. László is ebbe a csoportba volt sorolható.

Bilkei Pál szerint N. László versében, amely inforadio.hu birtokába került, küldetéstudat fogalmazódik meg; a férfi ezzel menti fel saját magát az elkövetett bűncselekmények alól.

Az idézetek mind arról szólnak, hogy a férfi valamilyen "külső, felsőbb" utasításra, parancsra cselekedett - fűzte hozzá a pszichológus, aki szerint ez nem ritka a kriminalisztikában.

A szakértő úgy véli: N. László tisztában volt azzal, hogy mivel gyanúsítják, és milyen büntetés vár rá, ezért lett öngyilkos.

Bilkei Pál elmondta: az igazán veszélyes az, hogy az ilyen típusú emberek bármilyen bűncselekmény elkövetésére képesek.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×