Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Gyurcsány Ferenc trónfosztása még jóval arrébb van"

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenleg elmozdíthatatlan, még ha gyengült is a pozíciója. Ezt Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP nagyon sokféle baloldali irányzatot tömörítő párt, tehát kívülről nem igazán lehet belelátni abba, mennyire valós és mély Gyurcsány Ferenc támogatottsága - vélekedett Gazsó L. Ferenc.

A Magyar Hírlap főszerkesztője szerint azzal, hogy a pártelnökké választották Gyurcsány Ferencet, a pozícióját is megerősítették: a belső demokratikus szabályok szerint elmozdítani, leváltani meglehetősen nehéz.

Gyurcsány Ferenc politikai támogatottságát illetően Tamás Ervin úgy vélekedett: a kormányfő megkérdőjelezhetetlensége valóban megszűnt, de a támogatottsága egy ideig még meglesz. Más a "folyosói MSZP", más a politológusokkal való párbeszéd és megint más a kemény politika - állítja a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, aki szerint ez azzal is jár, hogy sok esetben nem az MSZP reformját igazította Gyurcsány Ferenc önmagához, hanem a kormányfő lett a párt foglya.

Gyurcsány Ferencet bizonyos kérdések eldőlte előtt olyan kompromisszumokba kényszerítik, amelyek a saját felfogását, politikai gondolatait megkérdőjelezik, illetve ennek a hitelét rombolják.

Azt, hogy ez az erózió milyen eredményhez vezet az idén, azt nehéz megmondani, de Gyurcsány Ferenc trónfosztása még jóval arrébb van - tette hozzá Tamás Ervin.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×