Ismét benyújtja javaslatát a vizit- és az ápolási díj eltörléséről Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője. A szocialista politikus azt mondta: nem éri meg fenntartani a társadalmi feszültséget ilyen rövid időre, hiszen 2009-től szerinte úgysem lesz sem vizit-, sem ápolási díj, a magánbiztosítók ugyanis ezeket átvállalják majd.
Meg mindig van galvániszap Csepelen
Még mindig 400-500 tonna szabálytalanul tárolt galvániszap van a Csepel Művek területén - közölte a csepeli önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője.
Németh Szilárd az InfoRádióban elmondta: az elszállítással megbízott vállalkozás a szerződésben meghatározott 1.200 tonnányi iszapot és 220 tonnányi szennyezett földet elvitte december végéig, azt azonban nem tudni, hogy a mostani mennyiség hogyan került a telepre.
Bőrgyár az úton
Még vasárnap is le lesz zárva a Váci út - közölte a IV. kerület polgármestere. Derce Tamás az InfoRádióban elmondta: a volt bőrgyár épületét jogellenesen kezdte el bontani a beruházással megbízott cég, és a munkát nem a technológiai előírások szerint végezték, ezért az épület egy része az úttestre dőlt.
Hozzátette: a cég a Váci út lezáráshoz szükséges közterület foglalási engedélyt nem várta meg, és a vállalkozás egyik dolgozója terelte el az autókat a Váci úton, így csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Állami megrendelés Gyurcsány ismerősének
Az üvegzseb-törvény miatt a Miniszterelnöki Hivatal és a Digital Natives között kötött szerződés minden lényeges adata nyilvános, a tiszteletdíjat pedig csak a szakmai felülvizsgálat után fizetik ki - közölte a kormányszóvivő.
A tanulmány a Nemzetközi kormányzati kommunikációs eszközök az interneten címet viseli. Budai Bernadett azután beszélt erről, hogy több napilap is azt írta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyik régi ismerősének a cége tízmillió forintos tanulmány elkészítésére kapott megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: a céget a szakmai hozzáértés és a többéves tapasztalat alapján választották ki. Hozzátette: a kormányzati kommunikációs szakállamtitkárság eddig nem utalt pénzt a Digital Natives-nek, mert az átutalás feltétele, hogy a tanulmánynak meg kell felelnie a szakmai követelményeknek és erről igazolást kell kiállítani, a szakmai felülvizsgálat pedig jelenleg is tart.
Toborzás Kaposváron
Szerződéses katonákat és civil alkalmazottakat toboroznak a Magyar Honvédség külföldön szolgáló katonáit ellátó kaposvári logisztikai ezredhez. Az alakulat irányításával megbízott parancsnok elmondta: a jelenlegi 770 fős állomány az idén 130-cal bővül.
Gavlik Péter alezredes szerint rendkívül nagy az érdeklődés; sok diplomás, elsősorban jogászok, bölcsészek és egészségügyi szakemberek jelentkeztek, de a korábban Kaposváron, vagy Taszáron szolgált, majd az ország más alakulataihoz került hivatásos katonák közül is többen szeretnének visszakerülni a Honvédséghez.
Elmarad a Dakar-rali
Biztonsági okokból elmarad az idei Dakar-rali - jelentették be a francia szervezők. A viadal 1979 óta íródó történetében még soha nem született ilyen döntés. A törlés oka a Mauritániában kialakult helyzet.
A nyugat-afrikai országban az elmúlt héten fegyveresek három katonát és négy francia turistát lőttek agyon. A mezőny eredetileg holnap Lisszabonból rajtolt volna és a versenytáv jelentős része Mauritánián át vezetne.
Magyarországot 9 egység képviselte volna a versenyen. Palik László, aki autóversenyzőként készült, az InfoRádióban elmondta: mérhetetlenül elkeseredettek, jelenleg még azt sem tudják, hogyan jönnek haza..
Kenyai helyzet
Ma sem fogadott ügyfeleket a kenyai magyar nagykövetség - közölte az afrikai ország magyar konzulja. Kocsis András az InfoRádióban elmondta: tegnap Nairobiban és Mombasában is voltak zavargások, de az üdülőövezetek továbbra is biztonságosak.
Hangsúlyozta: még 274 magyar állampolgár van Kenyában, az éjjel 162-en érkeztek meg Ferihegyre.
Közben a kenyai ellenzék bejelentette: új elnökválasztást követel, mert megítélése szerint csak így oldható meg a múlt heti voksolás vitatott eredménye miatt kialakult politikai válság. Mwai Kibaki hivatalban lévő államfő szóvivője azt közölte: csak akkor egyezne bele a választások megismétlésébe, ha a bíróság rendelné el azt.