Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A betegszállítók változtatást sürgetnek

Még csak négy napja választották szét a mentés és a betegszállítás feladatait, a betegszállító szervezetek pénteken már egyeztetést tartottak arról, hogyan lehetne működőképesebbé tenni a szolgáltatást.

Az Országos Betegszállítási Szolgálat közép-magyarországi regionális vezetője azt reméli, hogy az illetékes Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy-két héten belül változtat az ellátási területeken.

A szervezeteknek Pusztai Dezső szerint nagyjából 25-30 százalékkal növekedett a feladatuk, amire viszont nincs kapacitásuk.

Január 1-jétől az Országos Mentőszolgálat csak mentést végez, a betegszállítással pedig magáncégeket bízott meg az OEP. Ezek korábban is bekapcsolódtak ebben a feladatba, most azonban már kizárólagosan végzik a szállítást.

Az OEP a szállítók szövetségével egyeztetett arról, hogyan osszák fel az országot a vállalkozások között.

Bár a szövetség az egyenlőtlenségek miatt próbált ezen módosítani, belátták, hogy jelentős változtatásra nincs mód, ezért elfogadták az egészségbiztosító javaslatát - mondta Pusztai Dezső.

Ennek köszönhetően volt olyan szervezet, amely csak december 28-án szembesült azzal, hogy mekkora területet kell ellátnia, így ha akart volna, sem készülhetett volna fel a feladatra.

Ez az év első napjaiban jelentős problémákat is okozott, szerdán még sok háziorvos nem tudta, kit hívjon a betegéhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×