Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"A kormánynak tisztáznia kell a valódi szándékát"

A fővárosi önkormányzat folytatja a tárgyalásokat a kormányzati negyed környékén bevásárlóközpontot tervező Pólus Holdinggal arról, milyen közérdekű fejlesztésben hajlandó részt venni a cég - mondta az InfoRádiónak a városfejlesztési főpolgármester-helyettes.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság január 16-án hirdeti ki a kormányzati negyedre kiírt közbeszerzési eljárás eredményét.

Ikvai-Szabó Imre ezzel összefüggésben közölte: a tárgyalások a pályázat eredményének ismeretében folytatódnak, hogy a szükséges előterjesztést a januári fővárosi közgyűlés elé vihessék.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: folytatják a megbeszéléseket a Pólus Holdinggal is, amely december 21-én közleményben tudatta, hogy nem írja alá a kormányzati negyedhez kapcsolódó városrendezési szerződést. Emellett azonban továbbra is meg akarja valósítani a WestEnd II. projektet.

Az SZDSZ-es politikus ugyanakkor megjegyezte: a kormánynak a következő napokban nyilván tisztáznia kell a valódi szándékát, hogy akar-e, tud-e ebben a ciklusban kormányzati negyedet építeni.

Ikvai-Szabó Imre szerint a főváros a szabályozással felkészült minden lehetőségre, a kerületi szabályozási terv jelenleg felülvizsgálati szakaszban van, ehhez kell majd csatolni a településrendezési szerződést, amely a közösségi közlekedési feladatokat tartalmazza majd.

A főpolgármester-helyettes úgy véli: a következő hetekben dőlhet el, milyen keretek között, mekkora összegben vállalnak feladatot a magánberuházók.

A Pólus céljai mindenképpen fennállnak, de más-más lesz a terület terhelése, ha lesz kormányzati negyed, illetve ha nem - fűzte hozzá a politikus.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×