Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem történtek katasztrófák szilveszterkor

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság dolgozóit szilveszterkor 111-szer riasztották, balesetekhez és tüzekhez kellett kivonulniuk, de egyik sem volt súlyos - mondta el az InfoRádióban a szervezet szóvivője. Dobson Tibor elmondta: a havazás ellenére valamennyi út járható.

Nyugodtan telt a szilveszter éjszaka a fővárosban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson Tibor az InfoRádióban elmondta: az elmúlt 24 órában 111 riasztásuk volt, részben közlekedési balestekhez, részben tűzesetekhez kellett kivonulniuk, de egyik sem volt súlyos.

A balesetekben tizenegyen sérültek meg. A fővárosban két lakástűzhöz és két kisebb tűzijáték-balesethez hívták a tűzoltókat. A szóvivő hozzátette: a havazás ellenére valamennyi út járható, és elzárt település sincs az országban.

Dobson Tibor szólt arról is, hogy a hosszú hétvégén eddig összesen mintegy 300 riasztást kaptak: négy haláleset történt és 29-en sérültek meg közlekedési balesetekben.

2007-ben 70 ezer esethez hívták őket

A 2007-es évet értékelve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: tavaly mintegy 70 ezer esethez hívták a tűzoltókat országszerte.

Dobson Tibor közölte: 27 ezer esetben műszaki mentéshez, 32 ezer alkalommal tűz oltásához vonultak ki a szakemberek. A szóvivő kiemelte, hogy több mint 10 ezer téves riasztás volt.

Dobson Tibor hangsúlyozta: a hivatásos tűzoltóságoknál 3 és fél milliárd forint értékben valósult meg technikai fejlesztés tavaly, és kettővel nőtt az önkéntes tűzoltóságok száma is, jelenleg 65 ilyen működik az országban. Emellett 650 tűzoltó-egyesület is segíti a tűzoltóság munkáját.

Több pénz jut idén

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szólt arról is, hogy a tűzoltóságok az idén 35 és fél milliárd forintból gazdálkodhatnak, ami 2 milliárd forinttal több, mint 2007-ben.

A polgári védelmi szervezetek az idén uniós forrásból 720 millió forintot költhetnek árvízi védelemre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×