Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Uniós forrásokra hajt a magyar alvilág

Legális, vagy legalábbis annak látszó vállalkozásain keresztül uniós forrásokra hajt a hazai alvilág, mondta a Népszabadságnak Ferenczi László vezérőrnagy, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs központ nyugalmazott vezetője. A nyugdíjba vonuló tábornok szerint egyes csoportok a pénzmosás lehetőségét látják az uniós támogatással megvalósuló beruházásokban. Mások viszont így akarnak végleg szakítani bűnöző múltjukkal.

A Magyar Nemzetből megtudható, jövő márciusig írják ki az iskolai digitális táblákra vonatkozó pályázatokat. A kormány első szakaszban harmincnégy milliárd forintot költ a tantermek 40 százalékának felszerelésére. A lap felhívja a figyelmet, hogy ugyanakkor az iskolák 27 százalékában nincs radiátoros fűtés, és a forráskivonás tanárok elbocsátásához és iskolabezárásokhoz vezet.

Az Index.hu arról ír, hogy bár a piaci adatok azt mutatják, a minőségi lakóhelyek iránti érdeklődés hazánkban is folyamatosan nő, a magyarok nagy része mégsem tervezi, hogy meglévő otthona helyett a következő három évben újat vásároljon, vagy felújítsa azt. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a GE Money készített Közép-Európában és Oroszországban. A háztartások pénzügyi és vagyoni helyzetében meghatározók és hosszú távra kihatnak a lakással kapcsolatos döntések. A beruházás és az ehhez kapcsolódó hitelfelvétel nagysága, a törlesztő részlet aránya a rendelkezésre álló jövedelemhez képest olyan mutatók, amelyek jelezhetik egy-egy család életszínvonalát, teherviselő képességét

A Világgazdaság a január elsején életbe lépő áfatörvényről ír. A szabályozás szerint az őstermelőknek is adószámot kell igényelni, akkor is, ha a piacon, vagy csak háznál ad el árukat. Becslések szerint ez körülbelül 1,3 millió őstermelő van, 750 ezernek van őstermelő igazolványa, és háromszázezren aktív piacra járók.

A Napi Gazdaság a szilveszteri vacsora költségeiről ír. A lap szerint a szilveszteri stratégiai termék a fél malac. Első körben mindegyik hipermarket viszonylag magas árral dolgozik, majd az év vége közeledtével akciózzák a terméket. A legdrágább éttermekben 40-50 ezer forintba kerül a szilveszteri mulatság. Ennyiért viszont már sokan inkább külföldi utakat választanak.

A penzcentrum.hu is foglalkozik azzal, hogy mi kerül szilveszterkor az asztalra. Virsliből kétségkívül sok fogy, szilveszterkor pedig még tovább nő a kereslet. A virsli ugyanis hozzátartozik a szilveszterhez és ez az a termék, amelyről mindenki sejteni véli, miből készül, de csak legendák keringenek, és mindenki bölcsen hallgat. A péncetrum.hun azonban megtudhatók a részletek.

A portfolio.hu arról ír, hogy az idén kirobbant hitelválság 2008-ban óriási lehetőségeket biztosíthat a fizetésképtelenné váló társaságok kötvényeibe fektető hedge fundok számára. A hirtelen megdráguló vállalati hitelek terhei alatt megroppanó társaságok hitelezői sokszor az indokolt árhoz képest jelentősen olcsóbban szabadulnak meg papírjaiktól, amiket a kifejezetten erre specializálódott hedge fundok vásárolnak fel, arra számítva, hogy vagy magasabb áron elégítik ki követeléseiket a társaság felszámolásakor, vagy a társaság talpra állítása folytán a kötvények értéke jelentősen megnő majd. 2008 pedig a lehetőségek rég nem látott tárházát hozhatja el az alapok számára.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×