eur:
400.11
usd:
361.98
bux:
73059.71
2024. október 2. szerda Petra

Százmilliós kárt okoztak a fürdőknek a saját zsebre dolgozó alkalmazottak

Mintegy 100 millió forintos kárt okoztak a fenntartóknak néhány fővárosi fürdőben azok a dolgozók, akik jegy nélkül engedték be az embereket - véli a Budapest Gyógyfürdői Zrt. felügyelő bizottságának elnöke. A fürdőkben belső vizsgálat indult, több dolgozót már elbocsátottak.

Mivel a fürdőkben a vendégek száma feltűnően nem egyezett az eladó jegyek számával, belső vizsgálatot indítottak, amely megerősítette: alapos a gyanú, hogy egyes dolgozók saját zsebre dolgoznak - mondta el az InfoRádiónak Somlyódy Csaba.

Mivel még számos jogi lépés lehetséges, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. felügyelő bizottságának elnöke nem akarta elárulni, mely létesítményekről van szó. Akiknél bebizonyosodott a csalás, azokat azonnali hatállyal elbocsátották, de akikről csak sejtik, hogy rosszat tettek, azokkal szemben a prevenció marad.

Az új beléptető rendszer kiépítése azonban több százmillió forint, a beruházásra pályázatot hirdet meg a Budapest Gyógyfürdői Zrt. - tette hozzá Somlyódi Csaba.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Izrael nem számított az iráni csapásra, Teherán viszont nem akart nagyobb támadást indítani – értékelte az újabb közel-keleti konfliktust Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Irán a Nyugat által eddig nem ismert rakétákkal támadott, amelyek nagyon gyorsan elérték Izrael területét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×