Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Horn: "Attól nem félek, hogy nem jutnánk be a parlamentbe"

Az SZDSZ elismeri, hogy nem szántak elég időt az egészségügy és az oktatás reformjának elmagyarázására, ugyanakkor a liberális párt ügyvivője szerint nem késlekedhettek a változások elindításával. Horn Gábor ebből a szempontból sikeresnek értékeli a 2007-es évet, elmondta azonban azt is: a népszavazási vita ártott az országnak.

Horn Gábor az InfoRádióban azt mondta: a reformok szükségességében egyetértés van. Az egészségügyi átalakítással általában az orvosszakma is egyetért, a vita mindig a konkrétumokról folyik - fejtette ki az ügyvivő, aki szerint az mindenképpen felróható a kormánynak, hogy nem beszélt elég érthetően az átalakításokról, szerinte azonban a politikusokat sürgeti az idő.

Sürgetett az idő

Mint mondta, az emberek több mint 80 százaléka szerint a legnagyobb baj ma az egészségüggyel van, ezért szerinte a reformmal nem lehetett várni.

Az egészségbiztosítási rendszer átalakítása mellett a politikai élet másik fontos témája a népszavazás volt. A politikus szerint a népszavazásokkal kapcsolatos belpolitikai vita ártott az ország ügyének, és ebben nemcsak a Fidesz, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is hibás.

Horn Gábor úgy fogalmazott: a népszavazás nem arra való, mint amire mindkét oldal használni akarta, illetve akarja. Szerinte az egyik legdemokratikusabb intézményünk nem alkalmas arra, hogy bizonyos kérdésekben a politika eltolja magától a felelősséget. A politikus sajnálná, ha az idei év után lejáratódna ez az intézmény.

A szélsőségek ellen tettekkel kell fellépni

Az SZDSZ szerint 2008-ban már nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is fel kell lépni az egyre erősebb szélsőséges eszmékkel szemben.A liberális párt ügyvivője azt mondta: a cigányellenes és antiszemita nézetek terjedése nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában tetten érhető. De míg a hasonló politikai berendezkedésű Csehországban a politika képes volt egyszerre felemelni a szavát és kivonulni, amikor a prágai zsidónegyedben akartak antiszemita felvonulást tartani, addig szerinte Magyarországon nincs egységes fellépés.

Rámutatott arra: a 2006-os őszi zavargásoknak nem volt idén folytatása, ez pedig azt mutatja, hogy a szélsőségeknek nincs valódi társadalmi bázisuk, a Magyar Gárda ellen azonban nem elég minél hangosabban szólni, egységes fellépésre lenne szükség.

Az SZDSZ bízik a támogatóiban

Bár a párt a közvélemény-kutatások szerint jelenleg igen messze van a parlamenti küszöbtől, Horn Gábor szerint ez a 2010-es országgyűlési, valamint a 2009-es európai parlamenti választásokig még sokat változhat.

Úgy véli: ha az emberek már érzékelik az egészségügy átalakításának pozitív hatásait, és egy átfogó adóváltoztatást is sikerül megvalósítani, akkor a párt megerősödve vészelheti át a mostani időszakot.

A politikus azt mondta: attól nem fél, hogy pártja nem jutna be a parlamentbe, sőt, szerinte éppúgy megkerülhetetlen politikai erő lesz 2010-ben, mint a korábbi választásokkor volt.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×