Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Erdő Péter: A karácsony egész életre szóló küldetés

Egész életre szóló küldetést jelent a keresztények számára a karácsony, mert ahogy Isten elküldte fiát a világra, úgy kell a benne hívőknek mutatni Krisztus küldetését embertársaik számára - erről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszélt a budapesti Szent István-bazilikában bemutatott éjféli szentmisén.

Erdő Péter bíboros, prímás úgy fogalmazott: a karácsonyi ajándékozás nem csak az örömszerzésről szól, hanem Isten szeretetének jelképe, amiért az emberiségnek ajándékozta fiát, hogy kiszabadítsa az embert önzése és bűnei csapdájából, amire az ember önerejéből képtelen lenne.

Ezzel helyreállhat az a kapcsolat, amely Isten és ember között korábban megromlott - tette hozzá.

Az Esztergom-budapesti érsek azt mondta: nem tűnt el a világból az igazságtalanság, a cselszövés és a háború, ám Isten országa a hívőkben lakozik, és az idők végén, Krisztus második eljövetelekor megnyilvánul az egész emberiség előtt.

Jézus Földre jövetelével összefüggésben az evangélium terjesztéséről, a missziós munkáról is szólt, megemlítve a 2007-ben Budapesten szervezett Városmisszió programsorozatát.

Erdő Péter azzal zárta beszédét, hogy a keresztény ember optimizmusának végső forrása az, amire karácsony ünnepe emlékeztet: "Jézus személyében Isten lépett a történelembe és a mi életünkbe".

Ide kattintva elolvashatja Erdő Péter InfoRádiónak adott interjújának szerkesztett változatát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×