Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Parlamenti pofon a köztársasági elnöknek

Elutasította Sólyom László köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeit a parlament. Az államfő Nagy Boldizsárt a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának, Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak jelölte.

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász megválasztását 98 képviselő támogatta, 245-en a jelölt ellen szavaztak, míg Péterfalvi Attila 207 támogató és 143 elutasító voksot kapott.

Az ombudsmanokat a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.

A kétharmados támogatás 257 képviselő igen szavazatát jelenti.

Korábban a parlamenti pártok - az MSZP kivételével - azt közölték, hogy mindkét jelölt megválasztását támogatják.

A szocialista frakció a szavazás előtt közölte, hogy a képviselők a lelkiismeretük szerint szavaznak.

"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség továbbra is készen áll Elnök Úr javaslatának támogatására" - írta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az államfőnek december 13-án.

Sólyom László a döntést csalódottan fogadta, szerinte politikai döntés született az Országgyűlésben.

A köztársasági elnök egyelőre nem közölte, hogy ismét jelöli-e a posztra a két szakembert.

Péterfalvi Attila újságíróknak nem kívánta kommentálni a politikusok szavazatát, Nagy Boldizsár viszont úgy fogalmazott, hogy nem lát szakmai érveket az elutasító szavazatok mögött.

"Óriási kihívás"

Sólyom László december 4-én jelentette be, hogy adatvédelmi biztosnak a posztot jelenleg is betöltő Péterfalvi Attilát, a jövő nemzedékek ombudsmanjának pedig Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli.

Az államfő óriási kihívásnak és lehetőségnek nevezte az új nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozását.

Sólyom László hangsúlyozta: ezért jelölte a posztra Nagy Boldizsárt, aki elkötelezett a környezetvédelem iránt. Péterfalvi Attila jelenlegi mandátuma december 13-án járt le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×