eur:
397.9
usd:
359.42
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

"Nem igaz, hogy üres szerelvényekkel szaladgál a MÁV"

Egyetlen vonat sem indul Szegedről, a csongrádi megyeszékhelyen ugyanis minden vonatindító pozícióban sztrájkolnak - mondta az InfoRádióban Sigulinszky Tibor, a MÁV szóvivője.

Bár Szegedről egyetlen vonat sem indul el, Szombathelyen lassan helyreáll a vasúti közlekedés, Vas megyében késésekkel ugyan, de minden vonat elindul - mondta el a MÁV szóvivője.

Sigulinszky Tibor az InfoRádióban elmondta azt is: országosan a vonatok 40-45 százaléka közlekedik. A fővonalakon elindul 2-3 járat, több mellékvonalon azonban leállt a közlekedés.

A szóvivő hangsúlyozta: a vonatokon vannak utasok, nem igaz tehát Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnökének kijelentése, miszerint "üres szerelvényekkel szaladgál a MÁV".

Ennek ellenére a szóvivő azt ajánlja: aki teheti, halassza el az utazását hétfőről.

Követeléseik nem változtak

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására indított hétfőn általános országos sztrájkot, határozatlan időre. A Liga elnöke közölte: követeléseik nem változtak.

Azt várják, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítás privatizációját lehetővé tevő törvényjavaslatot, amelyről hétfőn szavaz az Országgyűlés, illetve tiltakoznak az új nyugdíjszámítás szabálya ellen, amely 8-10 százalékos nyugdíjcsökkenést jelent a januártól nyugdíjba vonulóknak.

Gaskó István közvélemény-kutatási adatokra utalva elmondta: a követeléseiket a megkérdezettek 70 százaléka fontosnak tartja, 63 százaléka pedig elfogadhatónak nevezte ennek követelésére a sztrájkot.

A hétfői általános sztrájkban a vasútnál, az egészségügyben, a közoktatásban, a repülőtéren, az elektronikai iparban, két Volán-társaságnál, illetve más szervezeteknél dolgozók vesznek részt.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke úgy ítéli meg, hogy a kormány megállapodása a Volán, a BKV, a MÁV egy részét képviselő érdekképviselettel a gondok elodázását jelenti, és ezekben a kabinet a befektetői lobbi érdekeit képviseli a közérdekkel szemben.

Kerpen Gábor, a Liga alelnöke, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke elmondta: a közoktatásban több száz intézmény dolgozói sztrájkolnak, ami 10 ezres nagyságrendet jelent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×