Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Döntött a terézvárosi önkormányzat: átépíthető a Király u. 40

Budapesten megszavazta a Király utca 40. szám alatti épület végleges adásvételi szerződését a VI. kerület képviselőtestülete. Az önkormányzat épülete előtt csütörtök délután több civil szervezet tiltakozott az ügyben.

Verók István, Terézváros polgármestere korábban azt mondta: az ügyben szakhatóságként eljáró Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyeztetve úgy döntöttek, hogy az eredetileg Hild József irodája által tervezett épület homlokzata megmarad; a befektető így az eredeti terveit módosítva valósíthatja meg a beruházást.

A mintegy 4.000 négyzetméteres új ingatlanban mintegy 1.000 négyzetméteren alakíthatja ki a kerület a Szépkorúak Házának nevezett idősotthont.

Mezős Tamás, az örökségvédelmi hivatal elnöke hangsúlyozta: állásfoglalásuk még nem bontási engedély, az ugyanis az új tervek engedélyeztetési eljárásának részeként születhet meg.

A műemléki környezetben lévő Király utca 40. szám alatti épület lebontása ellen civil szervezetek 2005 óta tiltakoztak.

A tiltakozáshoz csatlakozott Bozóki András akkori kulturális tárcavezető és Demszky Gábor főpolgármester is. A bontást végül a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség 2006 februárjában leállíttatta.

A képviselő-testület ülése előtt civil szervezetek - többek közt a Kárpát Kommandó Bohóchadsereg, az Óvás Egyesület és a Levegő Munkacsoport - ismét tiltakoztak a Király utca 40. eladásán túl a Hunyadi téri és a Nagymező utcai mélygarázsépítés ellen.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×