Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Az önkormányzat felelősségét is vizsgálják a gyermektragédia kapcsán

Egyelőre nem indítanak büntetőeljárást a Sümegprágában leomlott löszfal ügyében. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azonban megerősítette: vizsgálják az önkormányzat felelősségének kérdését is.

A leomlott löszfal környékéről hordta ugyanis a falu lakossága a földet. A gyerekek ide jártak játszani, a felnőttek pedig itt "szerezték be" a homokot, a terület tulajdonosainak tudta nélkül, az önkormányzat azonban a tragédiáig semmit sem tett ennek megakadályozására.

A katasztrófavédelem munkatársai most ügyelnek arra, hogy senki nem menjen a löszfal közelébe - mondta el az InfoRádióban Dániel-Tóth Zoltán szóvivő.

A helyi képviselőtestület pedig már döntést hozott a fal lebontásáról. A rendőrség vizsgálja, hogy a három gyermek halálához vezető tragédiáért ki tehető felelőssé.

Kedden három 12 éves gyermek halt meg a leomló homokfal alatt a falu határában. Két gyermeket az omlás után hamar megtaláltak, a harmadikat azonban órákon át keresték - mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Kedden este még nyomkereső kutyát is vittek a helyszínre, adott is jelzéseket, és éppen azon a területen, ahová még délután a gyermekek kimentésének megkezdésekor rakodták a lezúdult homokot.

Végül a tragédia harmadik áldozatára 22 óra után néhány perccel leltek rá az órák óta dolgozó tűzoltók. A gyermek holttestét azért találták meg nehezen, mert az nem a leomlott homoktömeg alatt volt, hanem mélyen bent a löszfal alatt - mondta Zöld János.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×