Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

KSH: kevesebb a születés, több a halál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csökkent a születések és nőtt a halálozások száma az év első nyolc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal azt közölte: az előzetes adatok szerint az év első nyolc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest két és fél százalékkal kevesebb, 64.410 gyermek született.

A születésszám havonként jelentős ingadozásokat mutatott: januárban, februárban és májusban kismértékben meghaladta az előző évit, a többi öt hónapban viszont számottevően elmaradt attól.

Ennek következményeként az első nyolc hónapban mintegy 1.700-zal (2,6 százalékkal) kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.

Idén augusztusig 6,3 százalékkal nőtt a halálozások száma 2006 azonos időszakához képest. A házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva több mint 8 százalékkal volt alacsonyabb.

A legtöbb házasságot a nyári hónapokban kötik, így feltűnő a július-augusztusi 11 százalékos csökkenés, azaz az előző év azonos hónapjaihoz képest 1.464-gyel kevesebb házasságkötés.

A gyorsjelentés szerint a népesség lélekszáma augusztus végén 10 millió 53 ezer fő volt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×