Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Jövőre 8,4 százalékkal emelkedik a nyugdíjkassza

Jövőre az ideinél 8,4 százalékkal több pénz jut a nyugellátásra, így mintegy 760 ezer ember a szokásosnál nagyobb emelésre számíthat - jelentette be a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid elmondta: január elsejétől azok ellátása, akik 1991 és '96 között vonultak nyugalomba, az átlagosnál nagyobb arányban növekszik, a többletemelés mértéke attól függ, hány évig dolgoztak.

Hangsúlyozta: akinek 29 évnél hosszabb szolgálati ideje van, az többletévenként további fél százalékos, legfeljebb 10 százalékos külön emelést kap. Ez 520 ezer idős embert érint.

Daróczi Dávid hozzátette: emellett az átlagosnál nagyobb emelésre számíthat 240 ezer rokkantnyugdíjas is.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a nyugdíjszámításra vonatkozó, januártól érvényes szabályozás a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát segíti. Úgy vélte: azok járnak majd jobban, akik hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek.

A módosítás ellen több civil szervezet és érdekképviselet is tiltakozott.

A fideszes Iván László szerint 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára, mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak.

Mint mondta, a 2008-as költségvetésben a nyugdíjakra 2677 milliárd forint van, ami valóban több, mint a tavalyi, de ez nem fedezi a nyugdíjasokat érintő inflációt, ami jövőre elérheti a 12-13 százalékot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×