Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
323.42
bux:
147382.22
2026. november 5. csütörtök Imre

A rendőrség oszlat, ha lezárják az Erzsébet hidat pénteken

A rendőrség fellép minden be nem jelentett tüntetés szervezői, résztvevői ellen - mondta Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány annak kapcsán, hogy ezzel ellentétes tartalmú közleményt jutattak el szerdán több szerkesztőségbe.

Szélsőséges csoportok az Erzsébet híd lezárására készülnek - ez olvasható több internetes oldalon is.

Az InfoRádióhoz, illetve több más szerkesztőséghez eljutatott, a rendőrség nevében küldött közlemény szerint a hatóság nem lép majd fel a tüntetők ellen, mert azt olyan polgári engedetlenségi mozgalomnak tartja, amivel szemben nem alkalmazhat erőszakot.

A levél azonban hamisítvány, azt nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya írta és továbbította.

A rendőrség határozottan lép fel

A budapesti rendőrfőkapitány a közszolgálati televízió Este című műsorában cáfolta a közlemény létezését és megerősítette: minden be nem jelentett demonstrációt feloszlatnak.

"Teljes mértékben cáfolom ezt a hírt, nem én és nem a munkatársaim adták ki. A rendőrség felkészült bármilyen jogsértő cselekményre október 26-án, és természetesen határozottan és a jogszabály adta lehetőségeinkkel élve megszüntetünk minden jogsértő magatartást" - jelentette ki Tóth Gábor.

A fővárosi rendőrfőkapitány elmondta azt is, hogy még vizsgálják: ki és hogyan küldte szét a közleményt. Valószínű, hogy nem törték fel a rendőrség informatikai rendszerét, hanem hamis emailcímet használtak.

Törvényesen nem lehet demonstrálni pénteken

Tóth Gábor hozzátette, a rendőrségen senki sem jelentett be demonstrációt az Erzsébet hídhoz, ha ott mégis lesz megmozdulás, akkor a rendőrség azt feloszlatja.

"Semmilyen legális demonstráció pénteken nem történhet. Ha a hídon csoportosulás lesz, azt spontán demonstrációnak tekintjük. A hatályos jogi szabályozás értelmében a rendőrségnek törvényi kötelezettsége az ilyen demonstrációk feloszlatása, ilyen esetben nincs mérlegelési joga" - fogalmazott a budapesti rendőrfőkapitány.

Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát is a hamis levél ügyében, de a szóvivő csak annyit közölt, hogy még döntöttek arról, nyomozást indítanak-e a hamisítás miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×