Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
322.91
bux:
147538.41
2026. november 5. csütörtök Imre

Lemondott mandátumáról a fideszes képviselő

Közleményben jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról Kispál Ferenc. A Fidesz országgyűlési képviselője azután döntött így, hogy a Népszabadság azt állította: egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint még júniusban több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot. A Fidesz frakcióigazgatója korábban az InfoRádiónak azt mondta: bizonyítékok bemutatása nélkül nem vonhatják kétségbe képviselőjük állítását, aki tagadta a történteket.

Közleményt adott ki pénteken délután Kispál Ferenc. A Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott országgyűlési képviselője közölte: "olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok képviselői mandátumomról".

A Fidesz frakcióigazgatója az InfoRádióban azt mondta: a képviselő az egyedüli lehetséges és tisztességes megoldást választotta. Répássy Róbert vádaskodásnak nevezte, hogy a politikus a frakció utasítására döntött volna a lemondás mellett.

Hozzátette: a képviselőt jelölő szervezetnek 30 napja van arra, hogy megnevezze a lemondott képviselő utódát.

Az MSZP szóvivője szerint csalt az a fideszes országgyűlési képviselő, aki a mellette ülő frakciótársa helyett is szavazott. Nyakó István az InfoRádióban úgy vélte, Kispál Ferencnek emiatt meg kell válni a mandátumától.

A kormánypárti politikus ugyanakkor elismerte: már a szocialista képviselőcsoportban is volt ilyenre példa és annak nem volt következménye, mert szavai szerint a politikus akkor tisztázta magát.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×