Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Véget ért az édes élet a diákok számára

Megkezdődik a tanítás az ország általános és középiskoláiban - összesen 1 millió 700 ezer diák ül be az iskolapadba.

Az idén 100 ezer elsős megy általános és középiskolába - 20 ezerrel kevesebb, mint tavaly szeptemberben.

Az oktatási miniszter a Nyíregyházán tartott országos tanévnyitón pénteken elmondta: az új tanévben 60 milliárd forintos fejlesztések indulhatnak el a közoktatásban.

Hiller István arról is beszélt, hogy ősztől - az előzetes adatok szerint - 8.200 pedagógus kerül ki a munkaerőpiacra.

A Fidesz nem tartja elfogadhatónak, hogy a kormány a gyermeklétszám csökkenésére hivatkozva 30 milliárd forinttal csökkentette az idei tanévben az iskolák és az óvodák támogatását, miközben bővültek az intézmények feladatai.

Pokorni Zoltán alelnök az InfoRádióban azt mondta: az elvonással átlagosan 21 ezer forinttal jut kevesebb az iskolások és óvodások taníttatására, nevelésére.

Az idei tanévtől a középiskolákban és a szakiskolákban plusz két órával nő a pedagógusok óraszáma. Az intézkedés ellen 60 ezer aláírást gyűjtött össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Az érdekképviselet azt kérte Szili Katalin házelnöktől, hogy a parlament még az őszi ülésszak kezdetén tűzze napirendjére a kérdést.

A szakképzésben bevezetik a teljesítménymutatón alapuló finanszírozást, ami a Fidesz szerint az általános iskolák után a középiskolákban is kényszerösszevonásokhoz vezethet.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×