Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Törvénymódosítás a Magyar Gárda kapcsán

Törvénymódosítást kezdeményez a kormány a kisebbségekhez tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő személyek védelmében - jelentette be a miniszterelnök a Magyar Gárda kapcsán összehívott nemzetközi sajtótájékoztatón. Ugyanitt az SZDSZ frakcióvezetője és a KDNP alelnöke azt mondta: Magyarországon nincs fasizmus és fasiszta veszély.

A miniszterelnök szerint a Magyar Gárda a nemzeti szocializmust, a nácizmust képviseli. Gyurcsány Ferenc több példát mondott arra, hogy szerinte hogyan kapcsolódik a Fidesz a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, amely a Magyar Gárda alapítója.

"A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azt mondja, hogy magyarok, akik nemzetiek vagytok, és egy jobb Magyarországot akartok, vásároljatok Magyar Demokratát. Idézni fogok a Magyar Demokrata című hetilapból: azt állítják, hogy a holokauszt meg sem történt, Az IQ és a genetika címet viselő cikk szerint: a fekete faj fejlettségi szintje, az legalább 200 ezer éve el van maradva a fehér fajétól. Fasizmus. A hetilap főszerkesztője, a gárda alapító tagja, egyebek iránt a legnagyobb ellenzéki párt kulturális tagozatának aktív résztvevője" - hangsúlyozta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint egy másik bizonyíték, hogy a Magyar Gárda egyik alapítója a Fidesz meghívására lépett be a polgári körök hálózatába. Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc beszéde után egyértelműen kifejtette pártja véleményét a Magyar Gárdáról és a történtekről.

"Rossz a Fidesznek"

"A Magyar Gárda rossz a Fidesznek, rossz Magyarországnak, ennek megfelelően nem tartjuk jó és szükséges egyesületnek. Hogy jön ahhoz Gyurcsány Ferenc, hogy lefasisztázza a jobboldaliakat, hogy azt mondja egy sajtótájékoztatón, hogy a fasiszták itt járnak közöttünk. Nemzetinek, konzervatívnak és jobboldalinak vallják magukat. Miniszterelnök úr én nemzetinek, konzervatívnak és jobboldalinak tartom magam. Ön szerint fasiszta vagyok ezek szerint" - jelentette ki.

Az SZDSZ frakcióvezetője és a KDNP alelnöke szerint Magyarországon nincs fasizmus és fasiszta veszély. A szabaddemokrata Eörsi Mátyás úgy véli, ezt bizonyítja az is, hogy az Országgyűlésben - a térség többi parlamentjével ellentétben - nincs olyan párt, amely radikális eszmét képvisel.

A békés többség nemet mond

Harrach Péter véleménye szerint a mostani történések két dologra jók: hogy elvonják a figyelmet az ország problémáiról, illetve, hogy összemossák a Magyar Gárdát a jobb oldallal. A politikus úgy véli: egy határozott kormányzat minden társadalmi mozgást kezelni tud. Erre lenne szükség, nem hisztériakeltésre.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország polgárainak békés többsége nemet mond a gárdákra, és a rossz emlékű szimbolikát másoló csoportokra.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye, hogy ahhoz, hogy Magyarország megnyugtatóan mondhasson nemet a magyar polgárokban és a külföldi közvéleményben megfogalmazódó aggodalmakra, a parlamenti pártok közös fellépésére van szükség.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×