Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
322.29
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Az SZDSZ nem érti a magyar külügyminisztert

A Szabad Demokraták Szövetsége nem érti, hogy Magyarország miért nem írta alá az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében a régió országai által kidolgozott jegyzéket.

Szent-Iványi István, az SZDSZ Külügyi Kabinetjének vezetője közleményében hangsúlyozta: eddig sem a kormány, sem a Külügyminisztérium nem közölte a döntés elfogadható indokait.

A politikus azt mondta: a szabad demokraták szerint a régió minden országának érdeke a közös fellépés a vízummentesség elérése ügyében.

A Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország által aláírt közös nyilatkozatot Washingtonban tették közzé csütörtökön.

A hat NATO-tagállam szerint a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet július végén fogadott el a kongresszus.

A külügyminiszter szerint nincs üzenete annak, hogy Magyarország nem írta alá a tiltakozó jegyzéket. Göncz Kinga az InfoRádiónak azt mondta: az Egyesült Államok a vízummentességet kétoldalú megállapodások útján adja majd meg.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×