Az egészségügyi miniszter szerint illegális jövedelem és a korrupció egyik formája a hálapénz. Horváth Ágnes hangsúlyozta: az orvosoknak adózniuk kellene az így szerzett jövedelmük után.
Az egészségügyi miniszter emellett szólt arról is, hogy az egynapos műtéti ellátás jelentős megtakarítást jelente a kórházaknak. Horváth Ágnes hozzátette: a a tb ugyanannyit fizet az ellátásért, függetlenül attól, hogy az egy- vagy többnapos kórházi tartózkodást jelent.
Az SZDSZ folytatná
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint az egészségügyben a versenyképesség megőrzése miatt van szükség az átalakításokra. A liberális politikus úgy fogalmazott: ennek következő lépése a biztosítási rendszer megváltoztatása, amelyről várhatóan augusztus 21-én egyeztetnek a koalíciós pártok.
A Fidesz szerint le kell állítani az egészségügy reformját. Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere azt mondta: a kórházak adósságállománya elérte a 60 milliárd forintot, ellehetetlenült az ügyeleti szolgálat, és egyre hosszabbak a várólisták.
A Fidesz szerint káosz és csőd van
Káosz alakult ki az egészségügyben, a reform csődöt mondott - fogalmazott a volt egészségügyi miniszter. Mindeközben az Egészségbiztosítási Felügyelet folyamatosan szankcionálja az orvosokat, ám az Országos Egészségbiztosítót nem bünteti, ha késve, vagy hiányosan finanszírozza a szolgáltatókat - állította Mikola István.
A Fidesz szerint fontos lenne az ellátási területek újrafogalmazása, a teljesítmény volumenkorlátot, pedig akárcsak a vizitdíjat, azonnal el kell törölni, mivel ezek miatt nagyon sokan maradnak ellátatlanul.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetője. Zelles Sándor szerint az InfoRádiónak cáfolta, hogy eladásra hirdetnék meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet lipótmezei épületét, ám Mikola István mégis erre, valamint a svábhegyi gyermekkórház épületére hivatkozott, amikor aggályosnak mondta, hogy a jogszabályok értelmében a jogutód nélkül megszűnt egészségügyi intézmények ingatlanjainak ára nem kerül vissza az egészségügybe.
Mikola István szerint az egészségügy privatizációja a XXI. század legnagyobb paradigmaváltása, aminek a Fidesz ellenáll: "Ha kell tömegdemonstrációval és minden törvényes eszközzel körömszakadtáig küzdeni fogunk, a több-biztosítós néven elhíresült rendszernek a bevezetése ellen. Már nem profitorientációról van szó, már egységes társadalombiztosítás lesz, nemzeti kockázatközösség: hazugság, hazugság, hazugság".
Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna