Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Hétmilliárd forint a gazdáknak fagykárenyhítésre

Az idén hétmilliárd forint támogatást kapnak fagykárenyhítésre az érintett gazdák a megállapodásban szereplő 9 milliárdból - közölte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József a kormányszóvivői tájékoztatón a gazdákkal kötött hétfői megegyezésre utalva azt mondta: két milliárd forint a következő nyolc évben a hitelgarancia céljait szolgálja.

A földművelésügyi minisztérium vezetője emlékeztetett arra, hogy az ötmilliárd forintos központi támogatás mellé a tárca saját keretéből ad plusz négy milliárd forint segítséget.

Gráf József felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodás értelmében csak azok kaphatnak támogatást, akik beléptek a kárenyhítési alapba.

A kilenc milliárdból öt milliárd a központi költségvetés tartalékából, a maradék négy milliárd pedig a minisztérium költségvetéséből kerül ki, mondta Gráf József, aki szerint a gazdákkal folytatott tárgyalás végig csak szakmai szempontok alapján történt és sikerült belőle kizárni a politikát.

Gráf József elmondta, hogy a teljes fagykért szenvedett gazdák hektáronként 40.000 forintos egyszeri támogatást kapnak, bár a területet az érvényben lévő törvények szerint nem lehetett katasztrófa sújtotta övezetté minősíteni.

A miniszter többször is hangsúlyozta, hogy csak a - kétszer is megnyitott - kárenyhítési alaphoz csatlakozott termelők számíthatnak a segítségre, illetve azok, akik önhibájukon kívül nem tudtak csatlakozni az alaphoz.

Ezen kívül a kormány kezdeményezni fogja, hogy a fagykárt szenvedett termelőknek 80 százalékban államilag garantált hitelt nyújtsanak, Ehhez azonban parlamenti döntés és uniós jóváhagyás is kell még.

Az InfoRádiónak arra kérdésére, hogy a fagykárok után a tárca az aszálykárokat is enyhíteni kívánja-e, a miniszter azt válaszolta: most, hogy lezárta a fagykárok ügyét, hozzáfog az aszálykárokhoz.

Jakab Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének alelnöke korábban a megegyezésről úgy nyilatkozott: csak részben elégedettek a megállapodással, hiszen nem tudták elérni azt a követelésüket, hogy az északkelet-magyarországi területet katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítsák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×