Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly

Húszmilliárd forintból újulhat meg a Budai Vár

Mintegy 10 milliárd forint európai uniós forrással több, közel 20 milliárd forintból újulhat meg a következő három évben a Budai Vár egy része. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádiónak azt mondta: a kiemelt EU-projekteknél figyelmen kívül hagyták a politikai szempontokat.

A Budai Vár, azon kívül, hogy Magyarország nemzeti jelképe, egyben a leglátogatottabb turisztikai célpontja is. Tízből kilenc Budapestre érkező turista eljön ide - mondta az InfoRádiónak az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Bajnai Gordon hozzátette: ma a Várnak csak egy része látogatható, és ezek közül sem nyújt mind megfelelő színvonalú szolgáltatást, a beruházás azonban középtávon jobb minőséget garantálhat, és hatására megduplázódhat a turistaforgalom.

Nem politikai alapon döntöttek

A miniszter kijelentette: a döntésnél nem vettek figyelembe politikai szempontokat, csak azt vizsgálták, hogy milyen minőségűek és mennyire szolgálják a közérdeket az adott projektek.

A pénzek nagy többségét pályázaton lehet majd elnyerni - mondta Bajnai Gordon -, a kiemelt projektek viszont olyan elképzelések, amelyek ebbe a keretbe nem fértek volna be, a döntéshozók azonban meggyőződtek róla, hogy közérdekűek és fontos a megvalósításuk.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hozzáfűzte: a gazdaságfejlesztésben fontos a verseny, ezért minden - különböző kategóriákba sorolt - vállalkozásnak egyenlő feltételek szerint kell megmérkőznie, ha pályázati pénzhez kíván jutni.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×