Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
323.22
bux:
148815.01
2026. november 4. szerda Károly

A jelentkezők háromnegyede bekerült a felsőoktatásba

Az idén egyetemre, főiskolára jelentkezők 74 százaléka, összesen 81.043 felvételiző tett sikeres felvételit, idén is a gazdálkodási és menedzsment szakosok lesznek a legtöbben, míg az egyetemek közül az ELTE fogadja a legtöbb gólyát - derült ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az intézmények által levezényelt szerdai ponthatár-húzás után.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján közzétette összegzés szerint a felvettek hatvan százaléka államilag támogatott képzésen kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

2007-ben 108849-en szerettek volna elhelyezkedni a felsőoktatásban, ez mintegy háromnegyedüknek sikerült is (tavaly a bejutási arány 70 százalékos volt). A 81 ezernél valamivel több idei felvett többsége, hatvan százaléka államilag támogatott képzésre került be.

A nappali tagozatosok aránya 68 százalék, míg részidős - esti vagy levelező - képzésen az újdonsült egyetemisták és főiskolások 29 százaléka vehet részt. (A többiek a távoktatásban meghirdetett helyeken osztoznak).

A szakok között a gazdálkodás és menedzsment "végzett az élen", hiszen a szeptemberi gólyák közül majdnem 5300-an fognak ezt tanulni. Sokan kerültek még be mérnök-informatikusnak, turizmus-vendéglátás szakra is. Ugyancsak viszonylag nagy számban lesznek az első évfolyamban jogász hallgatók és kommunikáció szakosok is.

Tavalyhoz képest átalakult a legtöbb hallgatót fogadó egyetemek és főiskolák listája, igaz, a nagy múltú egyetemek túlsúlya így is változatlan: 2007-ben az ELTE az egyetlen, amely hétezernél is több (7104) diákot felvett, a pécsi, szegedi és a debreceni egyetem 6 és 7 ezer közötti hallgatószámot fogadnak be. Az ötödik helyezett Budapesti Gazdasági Főiskola ehhez képest 4800 főiskolást vett fel.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×